STYLENEWS


‘Tanuljunk meg fenntarthatóan élni és tudatosan vásárolni, így tudunk együtt változást elérni’ – Beszélgetés a zerofashion csapatával

  • 2020. október 12.

Vajon mire van szükség egy jó és sikeres ruhamárkához? Egyrészt elengedhetetlen, hogy szakmailag felkészült művészek álljanak mögötte, másrészt szükség van valakire, aki ért az üzlethez, viszont talán a legfontosabb, hogy legyen egy hitvallás, egy olyan hozzáadott érték, ami igazán szerethetővé teszi a brandet. Sokszor talán éppen ezt az utóbbit a legnehezebb az összetevők közül megtalálni és megfogalmazni. A zerofashion esetében ez másként volt, ugyanis létrejöttének és működésének éppen az a célja, hogy változtasson a vásárlói szokásokon, amit valódi meggyőződés tesz igazán hitelessé.

olvass tovább

Több mint autó – BMW M340i xDrive

Autósújságírónak lenni rengeteg előnnyel és néhány hátránnyal is jár. A hátrányok közül talán a legzavaróbb, hogy egyre kevesebb autó dobogtatja meg a szívemet. Ez most kicsit furán hangozhat, és nem is arról van szó, hogy ne szeretnék bármilyen négykerekűt, sőt szinte mindet imádom. De az M340i azon kevesek közé tartozik, amelynek minden percét visszavágyom.

olvass tovább

Pénteken megnyitja kapuit a különleges Édes Mackó Kürtőskalács Hétvége

  • 2020. október 09.

Idén ugyan kicsit más köntösben, de ugyanolyan lendülettel, ínyenc kürtőskalács különlegességekkel és szórakoztató programokkal vár mindenkit a Kürtőskalács Fesztivál helyett életre kelt Édes Mackó Kürtőskalács Hétvége az Édes Mackó kürtőskalács-cukrászdában október 9-11. között. Ez a 8. kürtőskalács ünnep, ezért 8 meglepetéssel is készül a Vitéz Kürtős csapata.

olvass tovább

“Iszonyú fontos dolgokra világít rá” – Interjú Fullajtár Andreával és Mészáros Bélával

  • 2020. október 08.

Október 10-én mutatja be a Katona József Színház Nick Payne, kortárs angol drámaíró Hát, ha van is, én még nem találtam meg című darabját. A Kamrában debütáló előadás CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében jön létre, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ és a teátrum közös programjaként. A történetről, a karakterekről és egy újszerű látásmódról a darab két szereplőjével, Fullajtár Andreával és Mészáros Bélával beszélgettünk. 

olvass tovább

A versenypálya folytatódik – Renault Megane R.S. Trophy EDC

Úgy adtuk vissza az R.S. automata változatát, hogy őszinte vallomást tettem és bevallottam Megane-nak és a világnak, hogy szerelmes vagyok belé. Ez persze otthon is okozott némi vihart, de legyen ez az én problémám. Másfelől viszont a jó hír, hogy azonnal sikerült randit szervezni Megane-nal. Így nagyon fel lettem dobva. Ő is érez valamit…

olvass tovább

A 9. helyet szerezte meg Sebestyén Peti a Supersport-világbajnokságon!

  • 2020. október 05.

Szakadó eső, 12 fok és újraaszfaltozott pálya fogadta a Supersport-világbajnokság szereplőit az utolsó előtti fordulón Franciaországban. Remekül indult a versenyhétvége a mezőny egyetlen magyarja számára, aki pénteken a 6. és a 7. helyen zárta a szabadedzéseket vizes pályán. Szombaton aztán megváltoztak a körülmények és sajnos felszáradó aszfalton a 3. szabadedzés elején volt Petinek egy bukása. Bár a motort sikerült összerakni a Superpole-ra, végül csak a 17. helyre tudott kvalifikálni a magyar motoros.

olvass tovább