STYLENEWS


Az online paradigmaváltás szinte észrevétlenül írja újra a szabályokat

  • 2022. február 07.

A pandémia alatt megsokszorozódott a webshopok száma – iparági statisztikák és az Adlogic becslései alapján másfélszer annyi webshop működik most hazánkban mint a pandémia kitörése előtt. A korábbi ütemesen felívelő növekedési tendenciával ellentétben a különböző korlátozások miatt tömegek próbálták a vállalkozásaikat az online térben is sikeressé tenni. Ugyan a folyamat kezdetben kényszercselekvés és az adott krízisre való reakcióként volt jelent, az utóbbi két évben rengeteg hozzáállásbeli változást is hozott magával. A 2020-21-es időszak legérdekesebb trendjeit az Adlogic foglalta össze.

olvass tovább

Mit adhat a meditáció? - Interjú Dr. Czike Klárával

  • 2022. január 30.

dr. Czike Klára a Therakadémia nevű kurzusfolyam vezetője, buddhista tanító, meditációs tanár és coach. 11 éve meditál, 7 év vezet képzéseket, elvonulásokat. A pandémia előtt rendszeresen járt külföldre különböző ázsiai és európai kolostorokba meditálni, tanítója Tiszteletreméltó Dhammasami vezető burmai szerzetes, aki 6 kolostort vezet világszerte. Közösségüknek Elvonulóközpontja nyílt tavaly nyáron Erdőtelek településen (Heves megye), ahol a budapesti központ (Pandita Meditációs Központ) mellett immár természeti környezetben is tarthatnak csendes elvonulásokat.

olvass tovább

Kívül-belül zöld – Opel Mokka-e

Hogy az elektromos autó trendi, vagy a kényszer hozza, netán a kettő együtt, ezt nehéz megállapítani. Egy viszont biztos, a 2021-es éveben jelentős számban megszaporodtak az e-autók. A PSA, majd a még nagyobb egyesülést követően a Stellantis tulajdonába került Opel márka talán legnagyobb dobása volt a vadonatúj Mokka. A benzines meghajtású változat korábban már járt nálunk, talán izgalmasabb kérdés, hogy mit tud az elektromos.

olvass tovább

Több, mint facelift – Suzuki S-Cross 1.4 AllGrip GLX Panoráma

Hivatalosan faceliftet, vagy ahogy manapság hívjuk, modellfrissítést kapott a korábban SX4 S-Cross néven futó Suzuki. A szemmel látható formai különbségek, fejlesztett vezetéstámogató rendszerei miatt viszont ez sokkal több lett ennél. Így az SX4 előtag elhagyása is mutatja, hogy az Esztergomban készülő Suzuki közel jár ahhoz, hogy teljesen új modellnek hívjuk. 7 év után egyébként ez is lenne az elvárható.

olvass tovább