KERESD A NŐT / Lélekhangok


Kapukód: Ha elengedlek

  • 2018. február 26.

Mikor a taxi megállt a ház előtt, egy éppen tolató teherautó miatt, talán az alkohol, vagy csak zuhogó eső és nosztalgia hatására, de eljátszottam a gondolattal, hogy felcsöngetek hozzád.

olvass tovább

Szívbe zárt titok

Bárcsak elmondhatnám az elmondhatatlant. A mosolyom mögötti csendes keserű-édes titkot, hogy mindenhol Téged kereslek a szemem sarkából. Elmondanám a mögöttes tartalmakat, betenném a hiányzó puzzle darabkákat, de nem felelsz, így csak a kétségek maradnak.

olvass tovább

Engedj közelebb

Futok. Állva, egyhelyben, csendes üvöltéssel, könnybe lábadt szemekkel, arcomon derűvel. Adok, adok, és adok. Elfogyok. De tényleg adok? Vagy csak úgy teszek? Valójában a töredékét sem mutatom meg annak, aki vagyok. Még csak nem is adok, és kapni sem akarok.

olvass tovább

Herceg voltál, majd szörny lettél

Hol volt, hol nem volt. Az Óperenciás tengeren is túl, élt egy herceg. A herceg egy csodaszép palotában lakott. A palotának hatalmas nagy ablakai voltak, de sajnos egyiken sem tudott bejutni a ragyogóan fénylő napsugár, mert mindenhol a sötétség uralkodott, ahogy a herceg szívében is. Magányos volt, de egyben makacs is.

olvass tovább

Szív és gyökér

Arra vágyom, hogy felismerj. Úgy ismerj fel, hogy a szavaim és a cselekedeteim mögött is látod azt, ami belőlem hozzád tartozik. Az a rész azonos bennünk, és ha végre felismernéd Önmagad, összekapcsolódhatnánk.

olvass tovább

Mindig csak búcsúzom

Ez már a sokadik búcsúm lesz, tudod két éve újra és újra megteszem. Mindig azt hiszem, hogy ez az utolsó, aztán jön egy újabb. Elbúcsúztam tőled, amikor azt éreztem boldogtalan vagy mellettem, de itt tart a megszokás.

olvass tovább

Önmagaddal szemben

Az emberi létben az a legérdekesebb, hogyha egész ügyesen kevergetjük a szálakat magunk körül, akkor nincs szükségünk önismeretre. Figyelmünket lekötik a körülöttünk zajló ügyek, és pontosan elég számunkra, hogyha minimális szinten érinti meg a lelkünket. Felelősséget nem kell vállalnunk tetteinkért, mert mindig a környezet határozza meg saját nyomorunkat, olyan nem létezik, hogy a pokolra mi taszítottuk magunkat.

olvass tovább

Akaratlan emlékkép

Néha félek behunyni a szemem, s nem a sötétség az, ami megriaszt. Emlékek, melyek még mindig képesek ellepni a gondolataimat, mintha csak itt játszódnának a jelenben. Olyan, mintha valaki kényszerítene, hogy üljek végig egy filmet, amit egyáltalán nem akarok. Nem tehetek ellene semmit. Ülnöm kell, figyelni.

olvass tovább